Mi köti össze az Arsenal FC-t és a német válogatottat?

PL. AZ EXOS. EZEK A CSAPATOK – SOK MÁSIK MELLETT – SZERZŐDTEK AZ EXOS CSAPATÁVAL.

Az EXOS egy olyan intézmény, amely az emberi teljesítmény határait tanulmányozza, sokféle mozgásformát tanít – erősítő edzés, kitartás, HIIT –, hangsúlyt helyezve a helyes technikára és a megfelelő formára, továbbá magas szintű sportspecifikus edzést is kínál. 

Mark Verstegen, az EXOS alapítója az elsők között kezdett el az integrált teljesítményfokozás elvével és gyakorlatával foglalkozni. Az általa kidolgozott átfogó rendszer a világ legkiválóbb sportolóinál, csapatainál, vezető sportszervezeteinél és különleges egységeinél is bevált – ezt az elmúlt 20 év eredményei bizonyítják.

VERSTEGEN KIEMELT FIGYELMET FORDÍT A „CORE”, VAGYIS A TÖRZS IZMAINAK STABILIZÁLÁSÁRA ÉS MOBILIZÁLÁSÁRA, HOGY EGYSZERRE LEHESS RUGANYOS, KITARTÓ ÉS VÁRATLAN IRÁNYVÁLTÁSOKRA KÉPES.

EXOS módszert alkalmaznak számos élsportoló mellett az amerikai hadseregben, a tűzoltóságnál, az egészségügyben, és a világ 600 pontján, mintegy 1,2 millió ember edzésénél. 

Az igények nyilvánvalóan sportáganként/területenként különböznek, ám az alapok alapvetően ugyanazok.

Az EXOS nem csupán edzéssel foglalkozik, hanem az edzés minden körülményét figyelembe veszi.

AZ “EXOS FILOZÓFIA” EGYENLŐ FIGYELMET SZENTEL A NÉGY “PILLÉRNEK”: A MOZGÁSNAK, GONDOLKODÁSMÓDNAK, A TÁPLÁLKOZÁSNAK ÉS A REGENERÁLÓDÁSNAK.

Mark Verstegen alapító szerint mind a négy pillér folyamatosan fejlődik, de az utolsó két pillér fontosabb, mint valaha.

Az EXOS Mentorship képzés, amit a Pure Sports Kft Magyarországra is hoz, az edzők számára Phase I, Phase II és Phase III képzési rendszerben mutatja be azt a módszert, amellyel segítik etikus módon optimalizálni (nem maximalizálni!) a sportolók teljesítményét.

Az EXOS Mentorship Phase I: bemutatja a négy pillért: gondolkodásmód, mozgás, táplálkozás és regenerálódás.

Az EXOS Mentorship Phase II: az Phase I-re épül, tovább és mélyebben vizsgálva a coaching tudományát mind edzőteremben, mind azon kívül.

Az EXOS Mentorship Phase III: tovább mélyíti a képzési rendszer megértését, nagy hangsúlyt fektetve a kiemelkedő sportolók teljesítményének ejlesztésére.

Az EXOS kiemelt partnerei: Adidas, SKLZ, Keiser, Mayo Klinika.

Idén is lesz EXOS Performance Mentorship Phase 1 és Phase 2 képzés Budapesten a Pure Sports szervezésében. A tanfolyam tematikát összefoglaló bővebb leírásért kattints ide.

HELYSZÍN: MAGYAR FUTBALL AKADÉMIA (BUDAPEST HONVÉD FC), 1194 BUDAPEST, TEMESVÁR UTCA 1/C – BOZSIK JÓZSEF SÉTÁNY.

Időpontok:

PHASE I. 2020 NOV. 19 CSÜTÖRTÖK – 2020 NOV. 22 VASÁRNAP

PHASE II. 2020. NOV. 26 CSÜTÖRTÖK – 2020 NOV. 29 VASÁRNAP

A jegyvásárlás linkje: https://www.eventbrite.com/e/exos-performance-mentorship-phase-1-2-hungary-tickets-102854873696

Jelentkezz, és vásárolj jegyet akár mindkét eseményre, most kedvezménnyel!

Nézd meg mit mondanak, akik már elvégezték az EXOS-t.

HASZNÁLD A PURESPORTS360 KÓDOT, AMI 360 USD EXTRA KEDVEZMÉNYT ÉR A MINDENKORI ÁRBÓL!