Csiszár Gábor, a Postás SE vezető edzője a KEISER Runner-ről

A POSTÁS SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLYVEZETŐJEKÉNT ABBAN A MEGTISZTELŐ HELYZETBEN VAGYOK, HOGY 2017 OKTÓBERE ÓTA TESZTELHETTÜK A PURE SPORT -TÓL KAPOTT KEIZER RUNNER AIR 300

Az alapozó időszakot így a gépet használja már kiegészíteni. Most heti két kondicionális edzés alkalmával használtuk hétfő és pénteki napokon alkalomszerűen szerdai nappal is kiegészítve. Több edzésrutint használtunk, illetve teszteltünk a gépen. Ebből is két fajtát részesítettünk előnyben. Az egyik a maximális sebesség segítségével a futómozgást szimulálja (SPEED TESZT). A második legtöbbször használt rutin a maximális láberő alkalmazására szolgáló (POWER TESZT) egylábas illetve páros lábas tolások voltak. minden 3-4 sorozatot végeztünk minden rutinfeladatból.



TESZTELÉSEKNÉL EGY, ILLETVE KÉT LEHETŐSÉGET KAPOTT MINDEN SPORTOLÓ A LEGJOBB EREDMÉNYE ELÉRÉSÉRE, ILLETVE MEGDÖNTÉSÉRE

A gép használatával próbáltunk figyelni a helyes teszthelyzet elérésére az alsó végtag a törzs meghosszabbításában legyen és a térdek a toló fázis részéről teljesen nyúljanak ki. Ez két okból is nagyon fontosnak tartom. A leggazdaságosabb erő és így a leghatékonyabb gyorsulás úgy érhető el, ha az erővonalak minél jobban egy vonalba esnek. Sprintereknél a toló fázisban gyakori a térd nem teljes kinyúlása a lábfejet hamar elveszik a talajról még a teljes kinyúlás előtt. Ugró atlétáknál főleg a távolugrásban az elugrás pillanatában szintén előforduló hiba az elugró helyről túl hamar elvett toló lábfej. Ennek a hibának a kijavítására is kiválóan alkalmas a gép.

A RAJTOLÁSOK ILLETVE A TÁVOLUGRÁSOK ALKALMÁVAL LÁTVÁNYOS VOLT A TÉRD JAVULÓ KINYÚLÁSA

Az idei alapozást sajnos a BOK csarnok felújítása nehezítette, így a gyorsabb futásokat csak most januárban tudtuk elkezdeni. Bár max felmérő futások még nem voltak, de így is szembetűnő az erőbeli változás azon atléták körében, akik rendszeresen használták a Runner gépet felkészülésük során. Az első teszt verseny a múlt heti fedett újonc országos bajnokságon és nyílt verseny volt.

KIJELENTHETJÜK, HOGY MINDEN VERSENYZŐNK EGYÉNI CSÚCSOKKAL FEJEZTE BE A VERSENYT


Az eredmények javulásában szerepet játszott a láberő javulása, ami például a futó mozgás eltoló fázisában nagy szerepet játszik. A 600 m-en indult újonc fiú versenyzőknél látszódott a mozgásban az erő és dinamizmus javulása, volt aki 1 évvel ezelőtti 600 m-hez képest 10 másodperccel javította meg az egyéni csúcsát 600m-en, és a másik 3 korosztályos indulónk is 4-6 másodperccel javított a tavalyi évhez képest. Az elvégzett teszteket kiértékelve a grafikonokon jól látható a láberő 20-30%-kal fejlődött átlagosan, amit legpontosabban az egy, illetve a páros lábbal végzett tolások (POWER) tesztje mutatott. 


születési év
speed első teszt (W)
speed legjobb teszt (W)
power első teszt (W)
power legjobb teszt (W)
1
N.Nóra
2004
602
829
1337
1793
2
B.Blanka
2002
564
720
1506
1854
3
A.Júlia
2004
995
1126
1983
2344
4
B.Bence
1989
1877
2191
5
O.Szonja
2004
691
934
1400
1816
6
T. Laura
2004
777
1139
1354
1817
7
T. Máté
1997
1405
1946
2364
3340
8
S.Domonkos
2003
847
1014
1911
2622
9
F. Vera
2004
780
1083
1370
1841
10
M.Gergő
2003
882
1148
2086
2352


A gépet leginkább szubmaximális ellenállással használtuk sprintereknél és ugró illetve összetett versenyzőknél. Középtávfutóknál fizetett terheléssel, nagyobb terjedelemekkel végeztük az edzéseket, ami a 600 m-en versenyzett fiúk esetében is hozta a várt eredményeket. Érzésem szerint ezekben a tartományokban volt a legjobb használni a RUNNER-t, mert értelemszerűen a versenyszámnak megfelelő intenzitást és erőhatást próbáltunk szimulálni a gyakorlatok végzése során. Az igazán nagy előrelépést majd a tavaszi alapozás és a vegyes felkészülés elvégzése után várom, addigra fog igazán beérni a gép által megszerzett erő gyarapodás a versenyeredmények tekintetében, de az eddig elért eredmények is biztatóak.

A KEIZER RUNNER AIR 300 ALSÓ VÉGTAG SPECIÁLIS ERŐSÍTÉSÉRE HASZNÁLÓ KONDICIONÁLIS GÉPET AZ EGÉSZ ÉVES FELKÉSZÜLÉS SORÁN BÁTRAN AJÁNLOM Mivel a terhelés mértéke miatt nagyon finoman és nagyhatóan terjedhet. A tesztmagasságtól függően kényelmesen beállítható a használata. Minden időszakban jól használható a felkészülési időszaknak meghatározott céljainak eléréséhez. Alapozó az erő állóképességét és maximálisan növelésére, verseny folyamatosan az erő fenntartásához illetve javításához és a frekvencia növeléséhez (kisebb terheléssel) tartom fontos erőnek a felhasználását.

Csiszár Gábor, Postás SE vezető edző Budapest

2018.02.02.

https://puresports.hu/product/a300-runner-2/